SZTOJKÁSOK A FEKETE-TENGERNÉL, OSZTÁLYKIRÁNDULÁS ODESSZÁBAN

Az őszi szünidőben a Sztojka Líceum kilencedik osztályos diákjai szedték a "sátorfájukat" és vasparipára ülve elindultak osztálykirándulásra. Sajnos nem mindenki tudott eljönni, ettől eltekintve remek kirándulás volt. A XVI. évfolyamban ez volt a negyedik osztálykirándulás, hiszen az előző tanévben megtekintették növendékeink Lemberg és Beregszász kulturális és történelmi értékeit, valamint ellátogadtak a nyíregyházai vadasparkba is. Ebben a tanévben úgy döntöttünk, hogy Odesszába látogatunk el. A kirándulás több hetes készülődés előzte meg, majd 2017. november 2-án, Líceumunkból indultak útnak a kilencedikesek.
A gyülekező után, iskolánk kápolnájában közösen foházkodtak a Teremtőhöz, hogy óvja az utazókat és kísérje áldás az útjukat. Egy kis szünet, utolsó ellenőrzés majd, gyaloglás, vonat, és már Beregszászban is volt a csapat. Innen busszal folytatták útjukat Munkácsig, ahol az esti belváros megtekintésére került sor egy kis történelmi múlt idézéssel. Ezután egy vacsora, majd irány a vonat állomás. A vonat pontos érkezését követően pedig elindult a csapat Odesszába. A több mint 17 órás utazás (egy irányba) falatozással, társasjátékokkal, olvasással és pihenéssel telt. 1200 km után borongós odesszai őszi idő fogadta a megérkezőket. Első ízben a vasút állomást tekintették meg, majd jött a jól megérdemelt ebéd. Miután mindenki jóllakott, hála adó imával köszönték meg a Teremtő gondviselését. Ezután a belváros megtekintése következett. Miden diákunknak volt egy témája amit elő kellett adnia az aktuális látványosságnál így történelmi ismeretekkel is gazdagodott a csapat a városnézés élményei mellett. A belváros kiemelt színfoltja volt az Operaház, a Patyomkin lépcső és a változatos épületek sokasága. Ezután a kikötő, majd a tengerpart következett. Felejthetetlen élménnyel varázsolt el minden jelenlévőt a tenger látványa. Egy kis szuvenír kagylógyüjtés és irány a vonat állomás. Egy kis frissítő elfogyasztása után, pontosan indult is a vonat, majd újab 17 óra voatozás és megérkeztünk Kárpátaljára. Összességében egy életreszóló élménnyel gazdagotott minden résztvevő kik bátran jelenthetik ki a továbbiakban is, hogy a "Sztojka Líceum, több mint iskola!"












































További fényképeket IDE KATTINTVA tekinthet meg az eseményről.

Népszerű bejegyzések

Sztojka Líceum, több mint iskola!