Tóth Péter Lóránt, Radnóti- és Latinovits-díjas versmondó látogatása líceumunkba


Nagy megtiszteltetésben volt ismét része a sztojkás növendékeknek, hiszen egy héten keresztül vendégül láthattuk Tóth Péter Lóránt, Radnóti- és Latinovits-díjas versmondót iskolánkban. Az itt töltött esték alatt két előadást is bemutatott a diákoknak.
Az első előadás Szent László királyunk személyét méltatta. Sok érdekességet tudtak meg tanulóink nagy királyunkról. Emellett kipróbálhattak néhány Szent László korabeli játékot is, amit a diákjaink nagy örömmel próbáltak ki. A jó hangulatú előadás után nagy kíváncsisággal siettek másnap a következő előadásra. 
 A második előadás Arany Jánosról szólt. Komoly és örök üzenete van Arany János műveinek a mindennapjainkra, főként akkor, ha valaki a trianoni határainkon túl él.
Isten áldását kértük Péter életére és munkásságára. Mi mindig haza várjuk Őt a Sztojka Líceumba.


Népszerű bejegyzések