Ismét Advent

A görögkatolikus egyházban hathetes előkészületi időszak előzi meg a karácsonyt, így náluk már az elmúlt szerdán megkezdődött az advent.
A keleti egyház évezredes tradícióját megőrizve és ehhez igazodva a – keleti egyházból a katolikusba visszatért – görögkatolikus egyház is negyven napban határozza meg a karácsonyi előkészület idejét, a húsvéti böjthöz hasonlóan. Ez karácsony előtt hat héttel kezdődik, a Gergely-naptár szerint november 15-én. Szent Fülöp böjtjének is nevezik, utalva az apostol november 14-i emléknapjára.
Ennek az időszaknak a magyar görögkatolikusok között is advent a közkeletű elnevezése. A szó az Adventus Domini latin kifejezésből (magyarul: az Úr eljövetele) ered, vagyis Krisztus első eljövetelére, megszületésére utal. A várakozás ideje ez, amely a római katolikus egyházban négy, a görögkatolikusoknál azonban a többi keleti egyházhoz hasonlóan hat héten át tart.
A 18. században Bod Péter még így írt az adventről: „Így neveztetnek a mostani rendtartás szerint a karácson előtt való négy hetek. Régen voltanak hat hetek a Szent Márton napjától fogva, aholott kezdi most is a görög ekklezsia a maga böjtit.” (Szent Heortokrates, 1761).
Az advent kifejezés használata általános lett, és vallási tartalmától függetlenedve használják a karácsony előtti időszak megnevezésére a köznapi beszédben. Épp így vallási jelentésétől függetlenedve terjed az adventi naptár és az adventi koszorú használata. Ott látjuk a boltok kirakatában, a lakáskultúra magazinok címoldalán vagy a tévéstúdiók díszeként.
Az adventi koszorú készítése a legújabb kor szokásai közé tartozik. 1840-ben készítette el először Johann Hinrich Wichern német evangélikus lelkész, aki egy szekérkereket függesztett fel templomában, és advent minden napján meggyújtott rajta egy gyertyát. A kerek forma, örökzöldekkel díszített koszorúként megmaradt, de a sok gyertyából csak a vasárnapokon meggyújtandók terjedtek el. A négy vasárnapnak megfelelően négy, és a római katolikus egyházben mindegyiknek megvan a maga liturgikus jelentése is.
Forrás: Magyar Kurír

További képeket ide kattintva talál az eseményről.

Népszerű bejegyzések